Nyilván nem véletlen, hogy másfél év után ismét elkezdek blogot írni és pont terhes is vagyok egyben. Olyan fura, ijesztő és egyben csodálatos dolgok történnek velem, amiket próbálok valahogy megfogalmazni, próbálok rájönni hogy akkor most mi van. Erre elég kevés időm jut, mert rengeteg a munkám és mellette vizsgára készülök, amikor meg otthon leszek már, akkor egy szobából kettőt csinálunk, meg kinyaraljuk magunkat, amire nem volt 2 éve példa, mert azóta az összes szabim vizsgára készüléssel telt.
Nem sok dologra jöttem rá eddig, de az biztos hogy a pocaklakó szót gyűlölöm :) Eddig ez a dolog csak plusz erőt adott. Annak ellenére is ezt mondom, hogy februárban bármikor bármilyen helyzetben képes voltam elaludni, de mellette megcsináltam egy nehéz vizsgát, mert amikor nem ájultan aludtam akkor mosolyogni támadt kedvem csak úgy, éppen akkor amikor nem tudtam megtanulni a 89-es tételt és idegesített hogy a munkahelyemről ötpercenként hívtak holott tudták hogy tanulok, akkor eszembe jutott, hogy úristen terhes vagyok, és ezt nem tudja senki! (csak én meg a bab meg a nőgyógyász). Ez annyira jó időszak volt! Nálam a terhességi tünetek az álomkóron kívül teljesen elmaradtak: egyszer sem hánytam, nem is émelyegtem, nem kívántam különös dolgokat, nem hisztiztem.
Most viszont hirtelen akkora lett a hasam, minta lenyeltem volna egy görögdinnyét egészben, pedig még csak a felénél járok az egész dolognak. A védőnő is azt hitte, hogy a 30. hétben járok, és amikor közöltem hogy csak a 21.-ben, akkor elkezdett sivítozni, hogy úristanmekkoraahasa! Ez nagyon jól esett, különösen mivel én is minden reggel ezzel szembesülök a szekrény előtt. valamiért eddig úgy gondoltam, hogy simán jók lesznek az eddigi ruháim, a nyári lenge szoknyák és felsők, maximum 1-2 nadrágot kell majd vennem. Hát a ruhatáram 90%-a már most nem jön fel, vagy ha felrángatom is kényelmetlen. Máshova szerencsére nem híztam (eddig), csak a hasamra, de az hatalmas.
Kicsit összeszedetlen vagyok, de a lényeg hogy erről a dologról akarok írni, valahol a pocaklakó tündibündi dolgok és a nőgyógyászati vizsgálatok naturalisztikus leírása között félúton.
Éppen most tartok a terhesség (ideális esetben) felénél, ami azt jelenti, hogy most váltott át a hasam a " terhes vagy csak meghízott" méretből a "a rövidlátó férfiak számára is nyilvánvalóan terhes" méretre. Eddig az állapotnak inkább a pozitív oldalát tapasztaltam: mindenki kedves velem, előreengednek az orvosnál, az 1 kg-nál nehezebb tárgyakat kiveszik a kezemből, anyu a kedvenc kajáimat főzi. Most a sláger a fiú vagy lány téma. 2 hete voltam genetikai ultrahangon, és az első kérdése mindenkinek a fiúvagylány volt, pedig számomra fontosabb például hogy mindene megvan-e. Egyébként nem mutatta meg magát a dokinak, (lázadó lesz mint én) amit a munkatársak, család, a barátok és a váróteremben lévő többi kismama sem tudott feldolgozni, hát még amikor megtudták, hogy csak május végén megyek a következő vizsgálatra! A sokkot azzal próbálják feloldani, hogy megérzéseik vannak. A nagynéném szerint egyértelműen fiú, a hasam alakja alapján. Az unokatesóm szerint fiú, mivel jól viselem a terhességet. Apu szerint fiú, mert mind engem, mind a húgomat fiúnak várt, és a gyerekkori távirányítós (!) autómat valamint a géppuskáimat félretette az unokának. A marketingesünk, a barátaink, és Kisfalu lakossága szerint fiú, mert ez a megérzésük. Egyedül a mamám imádkozik azért, hogy lány legyen, mondtam neki hogy ezt eléggé feleslegesnek érzem, mert ő már eldöntötte hogy mi lesz, inkább azért imádkozzon hogy egészséges legyen vagy hogy könnyű legyen a szülés vagy legyen világbéke vagy hasonlók. Azt is megtudtam, hogy nekem meg kellene éreznem, hogy milyen nemű a magzat, mert az anyák ezt érzik. A "megérzésem" a hivatalos verzió szerint lány, de csak azért mert mindenki fiút érez, és nehogy már nekik legyen igazuk :)
Mirkóczki Ádám Jobbikos országgyűlési képviselő úr törvénymódosítási javaslata az egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében. Nyilván nem fogják elfogadni, de akkor is benyújtotta. Az indoklás az igazán érdekes.
Amióta megláttam a csíkot, azóta minden pillanatban jelen van az életemben. Néha csak a mindennapi események mögött sejlik fel, alig észrevehetően a háttérben, néha előtérbe kerül és eufóriával/szorongással/álmatlansággal/álomkórral, és egyéb egymással teljesen ellentétes érzésekkel tölt el. Az emberek is tudomást szereztek a csíkról,pletykálnak róla, tanácsokat adnak, méregetnek. Megváltoztatta az öltözködési, étkezési, szórakozási és sportolási szokásaimat. A jövőt egyszerűbbé és bonyolultabbá teszi egyszerre, közelebb visz és el is távolít önmagamtól. A csík, ami másodikként jelent meg az első, a második, a harmadik és végül a negyedik terhességi teszten is január 11.-én, azóta minden pillanatban, immár haskörfogatban is észrevehetően, azóta minden pillanatban jelen van az életemben. Az a csík egy másik életet hozott az életembe.
Az iwiwen az "ismerősök friss képeit" megtámadták a csecsemők. Négy Máté kettő Áron. Miért hívnak mindenkit Máténak vagy Áronnak? Miért kell egy csecsemőről 20 képet felrakni, amikor eleve csak 4 féle dolgot tud csinálni (eszik/alszik/üvölt/van)? Hol vannak a lányok? Miért nem érzem a korosztályomat robbanásszeűen elárasztó gyerekdömping ellenére, hogy nekem is kell egy Máté? Milyen fura szó az hogy csecsemő?
Pénteken kendős nénivel ültem egy jakuzziban.
Szombaton tapasztalati úton megállapítottam, hogy nem akarok gyereket, főleg nem beteget, főleg nem kettőt.
Vasárnap fürödtem a Balatonban (Keszthely) és fincsi volt, de még ott is a hülye vuvuzelákat kellett hallgatnom. Én ezektől megőrülök, lenémítva bírok csak meccseket nézni.
A hír: vasárnaptól 350 zalai rendőr segít a borsodi árvíznél.
A valóság: vasárnap behívták a 350 rendőrt, buszokkal elvitték az árvízhez, ahol egész nap nem csináltak semmit. Kaptak hideg élelmet, szállást nem, munkát sem. Csak készenlétben álltak. Azt leszámítva, hogy Zalában gyakorlatilag nem maradt rendőr, és volt olyan, aki a szolgálatot követően tudta meg hogy még maradnia kell, mert nincs aki leváltsa, nem bírták kitalálni mit csináljanak. Bakker, az ország egyik feléből mentek a másikba, ha szólnak akkor amíg odaérnek leszervezem mit csináljanak és hol aludjanak. Ma délelőtt szintén nem csináltak semmit, de kaptak meleg ebédet és szállást. A délutánról majd csak holnap lesz információm, de remélem 1 nap elég volt arra, hogy valaki kitalálja mit tud kezdeni 350 (elméletileg) jó fizikumu rendőrrel amikor falvakat öntött el a víz és amikor fosztogatnak.
(Abban meg csak reménykedni tudok, hogy bűnöző elemek nem olvassák a bejegyzést.)
Upd: A mérleg- hétfőn éjjel pakoltak homokzsákot, de több volt a rendőr mint a zsák, önbavallások szerint nettó fél órát dolgoztak fejenként, kedden pihentek, majd szerdán hajnalban hazajöttek.
A fogyásomat meg el is felejtettem rögzítení, 6 (azaz hat) kilónál tartok. A nyáron valamikor 10 éves osztálytalálkozónk is lesz, addig folytatnom kell ezt a tendenciát. Már most röhögök magamban azon, ki hogy turbózza fel az életét, mert ugye mindenki fontos ember meg boldog meg szép. (és persze vékony) Miattam lehetnek, de hiába igazgat céget a Tamás, nekem csak a hülyegyerek marad akit fejbevágtam a törikönyvvel majd ő széttört rajtam egy széket (!), vagy hiába boldog anyuka az Anikó, nekem az jut eszembe róla amikor osztálykiránduláson a pingpongasztalon csinálta a helyi erők egy ittas képviselőjével.
Horvátországban van egy általunk bugyiboltnak becézett fehérnemű outlet, amit néha meglátogatunk szigorúan nőnemű barátaimmal és elszórunk pár kunát, amiért a nőnemű barátaim párjai sem rágnak be, mert hozunk sört meg csábítóneműket. Hétvégén is így történ ez, én voltam a soros sofőr és a határon a magyar vámosokkal a következő párbeszédet követtem el:
- Jó napot, van valami elvámolnivalója?
- Jó napot, nincs.
- Milyen célból jártak Horvátországban?
- Vásároltunk.
- Mit vásároltak?
- Fehérneműt. (itt kezdett el a másik vámos röhögni)
- Fehérneműűűűt? (megdöbbent arc)
- Igen, női fehérneműt. Harisnyát, melltartót, bugyit... Főleg bugyit.
- Remélem nem haladják meg a vámmentesen behozható mennyiséget. (itt már a kérdező vámos is mosolyog, a kocsiban a többiek fetrengenek, én meg tényleg elkezdek aggódni, ugye nem haladjuk meg?
- Miért az hány bugyi per... izé...fő?
- Nehogy kinyittasd a csomagtartót, mert én nem merem megnézni bazdmeg- szól a nevető vámos a kérdezőshöz.
- Hát..ebben az esetben további jó utat hölgyeim!- bocsát utunkra kicsit tanácstalanul a vámos.
(Azóta megnéztem, nem haladtuk meg).
A rossz, hogy kikaptam a doktorbácsitól mert nem szedem rendesen a gyógyszert, dehát ő mondta, hogy majd szépen lassan csökkenthetem az adagot ami alatt én 1-2 hónapot míg ő 1-2 évet értett és meg is ijesztett hogy ha összeszűkülnek a hörgőim akkor nem tudja kitágítani és akkor majd nem lesz azzal bajom, hogy szteroidot kell szippantanom reggeleste. Ki is oktatott, hogy én erről a betegségről nem tudok semmit, mondtam hogy tényleg nem, mitől is alakult ki? Na erre mérges lett mert ő sem tudja, csak a szteroidot tudja felírni mert ha sokat felír biztos elmehet egy wellneshétvégére. Najó azért jókislány leszek szipuzok mint a kisangyal.
A jó, hogy érik az eper, nyaminyami!
A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.